Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatát követően 2001-ben emlékeztek meg először február 25-én a kommunizmus áldozatairól. A határozatot megelőzően is tettek már javaslatot egy ilyen témájú jeles nap kitűzésére, legelőször 1994-ben vetették fel az ötletet, amely szerint az 1956-os forradalom leverésének napjára tűzhetnék ki a megemlékezést, azaz november 4-re. Végül, amikor 2000-ben elrendelték a holokauszt áldozatairól való, április 16-i megemlékezést, akkor merült fel ismételten a kommunizmus áldozataira való megemlékezést célzó javaslat is. Az emléknap dátumának kijelölése kapcsán több nap is szóba került, de végül a február 25-e mellett döntött az Országgyűlés.

Az 1947. február 25-i napot megelőzően a Magyar Kommunista Párt célul tűzte ki a totális egypárti diktatúra kiépítést, aminek része volt az akkoriban parlamenti többséget szerző Független Kisgazdapárt felszámolása is. Az ilyesfajta ellehetetlenítésre, majd megszüntetésre utal a „leszalámizás” kifejezés. 1947 januárjában több kisgazda képviselőt is hamis vádak alapján letartóztattak, amire a Független Kisgazdapárt vezetése meglepődve reagált. A letartóztatott képviselők ellen bemutatott hamis bizonyítékok hatására több érintetettnek is felfüggesztették a mentelmi jogát. A képviselőknek nem volt lehetőségük tisztázni magukat, ugyanis az ÁVO központjában zajló kihallgatások során bántalmazták és kínozták őket, amely szörnyűségekkel kényszerítették ezeket a képviselőket, hogy valótlan vallomásokat tegyenek Kovács Béla főtitkár ellen. Ezek után koholt vádakra alapozva gyanúsították meg Kovács Bélát, azonban az akkori Országgyűlés és többek között Nagy Ferenc miniszterelnök is kiállt Kovács Béla mellett. Kovács Béla mentelmi jogát nem függesztették fel, viszont bizonyítani akarta ártatlanságát, ezért önként ment el az ÁVO-ra vallomást tenni. A bűnösségét nem ismerte el, majd a távozását követően a letartóztatást és az elhurcolást a szovjet hadsereg katonai elhárítása vitte véghez. Kovács Béla eltüntetése után Rákosi Mátyás közbenjárása révén Nagy Ferenc miniszterelnököt szintén koholt vádak alapján lemondatták. Ezek után következtek a híres, 1947-es elcsalt, úgynevezett „kékcédulás” választások, amelyeket követően a Magyar Kommunista Párt került hatalomra. Kovács Béla nyolc éven keresztül, 1955-ig volt szovjet kényszermunkatáborban, és csak élete utolsó négy évét tölthette Magyarországon. 1958-tól bár országgyűlési képviselő volt, de a betegsége miatt egyre kevesebbet politizált. Kovács Béla 1959-ben, 51 évesen halt meg. Emlékére a letartóztatásának és elhurcolásának 55. évfordulóján, 2002. február 25-én avattak szobrot.

Kovács Béla sorsa egyfajta példája annak, amit a kommunizmus kegyetlenségei között tarthatunk számon. Márai Sándor így fogalmazott erről az időszakról 1954-ben: „Az ország idegen hatalom szuronyainak rabsága alá jutott. Az idegen hatalom kiküldöttjei puccsszerűen átvették a hatalmat Magyarországon, az alkotmányos élet megszűnt, a társadalmi, gazdasági, szellemi élet teljessége egy türelmetlen, igazságtalan, kegyetlen rendszer ellenőrzése alá került. Ez a rendszer igazságtevést és új világrendet hirdetett, de a valóságban ártatlan áldozatok tízezreit küldötte vesztőhelyre és a börtönökbe, s igazságtevés helyett megkísérelte kifosztani, koldusbotra juttatni, gyarmati sorba taszítani az országot.” Magyarországon 1945 és 1950 között közel 50 000 embert internáltak és 15 ezret kitelepítettek a lakóhelyükről. A szovjet kényszermunkatáborokban körülbelül 200 000 magyar hunyt el. Később, az 1956-os forradalom után, egészen 1957. májusáig több mint 180 ezren hagyták el az országot a megtorlástól való félelem miatt. Az '56-os forradalom után internálótáborokat állítottak fel Magyarországon is, például Kistarcsán és Tökölön, majd 13 000 ember rabosítottak 1957 és 1960 között. Gyakori volt a lakóhelyről való kitiltás, az állásból való fegyelmi elbocsátás, valamint a rendőri felügyelet alá helyezés is. Ezek az intézkedések több tízezer embert sújtottak a Kádár-korszak első éveiben. Romsics Ignác történész szerint Magyarországon gyakorlatilag nincs olyan család, amelyet ne érintett volna valamilyen módon a kommunista diktatúra kegyetlensége. A halálos áldozatok mellett ide sorolhatjuk azokat az embereket, akiket börtönbe zártak, ellehetetlenítettek és meggyőződésük vagy gondolkodásuk miatt üldöztek. A túlélők is áldozatok: a megmenekülő emberek nagy része betegen tért vissza otthonába, sokan munkaképtelenné váltak és lelkükben meggyötörve élték le életük hátralévő részét.

Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) a kommunista diktatúra részben titkosan tevékenykedő szervezete volt, amelynek elődjeként szolgált az Államvédelmi Osztály (ÁVO), illetve azt megelőzően, a budapesti rendőrségen belül létrejött Politikai Rendészeti Osztály (PRO). A szervezet székhelye az Andrássy út 60. szám alatt volt található, ahol ma a Terror Háza Múzeum működik, ami a XX. századi diktatúrák működésébe és kegyetlenségeibe ad egyedülálló betekintést. Az ÁVH-hoz és az ÁVÓ-hoz számos embertelen cselekedet és módszer kötődik. Ezek közé tartozik az éheztetés, a gúzsbakötés, a megalázás, és nem utolsósorban az alvástól való eltiltás is. Az Oktatási Minisztérium 2001-es, A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja című kiadványában így idézik Péter Gábort, az ÁVO főnökét: „Valamennyi pártban vannak embereink … A beszervezésre többnyire annak köszönhetően került sor, hogy kompromittáló anyagok vannak kezünkben. Az emberek a leleplezéstől való félelmükben hajlandóak együttműködni velünk. … A politikai rendőrség nagy segítséget nyújt a pártnak. A pártközi tanácskozások előtt általában sikerül megtudnunk, mi a szándéka politikai ellenfeleinknek. S ennek köszönhetően idejében tájékoztatjuk mindenről a kommunista párt vezetőségét. Megszerveztük a telefonlehallgatásokat. Így lehallgatjuk a miniszterelnök és a pártvezetők minden fontosabb telefonbeszélgetését, s a legfontosabbakról jelentést teszünk Rákosi elvtársnak.” A szervezetek egy idő után nem tudták elhelyezni a fogvatartottakat, ezért a környező épületek alatti pincéket is birtokba véve alakítottak egy pincebörtön-labirintust a főhadiszállásuk alatt. 1953-ban kezdődött meg az ÁVH-s vezetők elleni fellépés, akik közül többen választották az öngyilkosságot ahelyett, hogy a saját módszereikkel kelljen szembenézniük.

A Stéphane Courtois által szerkesztett, 1997-ben megjelent, A kommunizmus fekete könyve című írásban a kutatók úgy becsülik, hogy a kommunizmus áldozatainak száma körülbelül 100 millió főre tehető világszerte. A könyvben ismertetett megoszlás szerint Kelet-Közép-Európában a kommunista diktatúrák miatt elhunytak száma megközelíti az egymillió főt, míg a legnagyobb számban, Ázsiában 70 millió feletti a halálos áldozatok száma. A kommunizmus fekete könyve című munka a megjelenése óta vita tárgyát képezi a számokat illetően. A kutatók többsége a halálos áldozatok számát 65 és 93 millió fő közé teszi. Az elhunytak éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kivégzés által veszítették el életüket. Fontos megjegyezni, hogy a XX. század másik nagyon sok halálos áldozatot követelő, szintén szörnyűségektől hemzsegő, ugyanúgy elnyomásban bővelkedő, az emberi jogokat lábbal tipró és egyformán elítélendő ideológiája, a fasizmus nagyjából 20 millió ember életét követelte meg.

A kommunizmus áldozatainak emléknapján országszerte tartanak megemlékezéseket. Gyakran szerveznek eseményeket közterekre, a városháza épületébe vagy egy, a jeles nappal kapcsolatos helyszínre:

- Gloria Victis-emlékhely: a Pest megyei Csömörön található. A kommunizmus 100 milliónyi áldozatának emlékére állították.

- Gulág áldozatainak emlékműve: A Baranyai megyei Hetvehely településen található.

- Katinyi mártírok emlékműve: A budapesti Katinyi mártírok parkjában található, a katyńi vérengzés áldozatainak állít emléket.

- Melocco János-emléktábla: Budapesten az V. kerületi Ferences-templom Kossuth Lajos utcai falán található, Melocco János kivégzésének állít emléket.

- Memento emlékmű: Az újbudai Pázmány Péter sétányon található, és az 1945-56 között kivégzett áldozatoknak állít emléket.

- Terror Háza Múzeum: Az Andrássy út 60. szám alatt található, az AVH egykori főhadiszállásának helyén.

A világon számos országban tartanak megemlékezéseket a kommunizmus áldozataival kapcsolatban, továbbá emelnek emlékműveket az áldozatok tiszteletére. Az Amerikai Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban található a Victims of Communism Memorial (A kommunizmus áldozatainak emlékműve) emlékmű, amely a kommunizmushoz kötődő, 100 milliónyi elhunytnak állít emléket. Észtországban található a Kommunismiohvrite memoriaal (A kommunizmus áldozatainak emlékműve), amelyet a szovjet terrort elszenvedett észt áldozatoknak emeltek.

Oktatási Minisztérium (2001): A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. http://www.okm.gov.hu/letolt/kozokt/libri/konyv.pdf (Legutóbbi megtekintés: 2021. június 23.)

Németh Zsuzsa (2019): A kommunizmus áldozatainak magyarországi emléknapja. https://felvidek.ma/2019/02/a-kommunizmus-aldozatainak-magyarorszagi-emleknapja/ (Legutóbbi megtekintés: 2021. június 23.)

Kedves, I. (2014): A különleges titkosszolgálati eszközök alkalmazásának története, különös tekintettel a 20. századra - Jogtörténeti vázlat. https://www.eltereader.hu/media/2015/02/Kedves_Titkosszolgalati_READER.pdf (Legutóbbi megtekintés: 2021. június 23.)

https://www.terrorhaza.hu/hu/kereses?q=kommunizmus+%C3%A1ldozatainak+eml%C3%A9knapja (Legutóbbi megtekintés: 2021. június 23.)

https://kommunizmusaldozatai.kormany.hu/ (Legutóbbi megtekintés: 2021. június 23.)