Modal Header
A magyar 'címer' szó a francia 'cimière' kifejezés átvétele révén feltehetően a XIV. században kerülhetett át a nyelvünkbe. Az eredetileg csak lovagi sisakdíszt jelentő szó a magyarban jelentésbővüléssel vált a címer egészének megnevezésévé. A címer általában köpenyre felvarrt, pajzson viselt, meghatározott szabályok szerint megszerkesztett színes jelkép, amelyet egy család, intézmény vagy testület a saját maga azonosítására örökletes, állandó jelleggel használ.
A zászló egy rúdra erősített, szögletes, főként téglalap alakú, általában színes és jelképes ábrázolással díszített vagy felirattal ellátott szövet, amelyet valamely közösség jelvényeként vagy valaminek a jelzésére használnak. Eredeti rendeltetése szerint egy katonai eszköz volt, amelyet a csapatok azonosítására és vezénylésére használtak.
A ma is érvényes nemzeti zászlónkat – a nemzeti színekkel - az 1848-as áprilisi törvényekkel tették hivatalossá, melynek XXI. törvénycikkelye rendelkezik a nemzeti színről és a címerről. 1848 márciusában vezették be a nemzeti lobogó és az ország címerének használatát a közintézményekben nyilvános ünnepek alkalmával. Később, a szabadságharc után ezek tiltott jelképnek minősültek és csak 1867-től használhattuk őket hivatalosan újra.
Az Országgyűlés hosszú vita után, 1990. július 3-án úgy döntött, hogy Magyarország nemzeti jelképe a Szent Koronával díszített címer. A 2012. január 1-jétől hatályos Alaptörvény átvette a rendelkezést, amely szerint Magyarország címere hegyes talpú, hasított pajzs, annak első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott, míg második, vörös mezejében a zöld hármas halomnak aranykoronás, kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt szerepel. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik.
Az Országgyűlés 2014-ben március 16-át a Magyar zászló és címer napjává nyilvánította. A képviselők javaslatuk indoklásában kifejtették, hogy a magyar nemzet összetartozását és a nemzeti függetlenséget kifejező piros-fehér-zöld zászló, valamint az Alaptörvényben meghatározott címer a nemzeti kulturális örökség része, így ezek tisztelete az intézmények, a szervezetek és a magyar nemzet polgárainak közös felelőssége.
A határozat alapján a Magyar zászló és címer napját hivatalosan először 2015-ben ünnepelték Magyarországon.
Diákoknak szóló változat
1848 márciusában rendelték el nyilvános ünnepek alkalmával az összes magyar közintézményben a nemzeti lobogó és az ország címerének használatát. 2014-ben az Országgyűlés úgy határozott, hogy ez a két szimbólumunk külön ünnepnapot érdemel, ennek köszönhetően 2015-től március 16-át országszerte a magyar zászló és címer napjaként tartjuk számon.
Mi magyarok az elsők között voltunk, akik zászlóval és címerrel büszkélkedhettek Európában.
Zászlót már az ókori népek is használtak, elsősorban a hadviselésben volt fontos szerepe. A hadizászló ugyanis nemcsak dísze és jelképe volt a harcoló seregeknek, hanem a hangtalan vezénylésnek is az eszközéül szolgált, ha nem akarták, hogy az ellenség hallja az utasításokat. Az ütközetben nem lehetett mindig a vezényszóra hagyatkozni, és ha a kürt sem ért el eredményt, akkor a zászlóval adtak jelet az előrenyomulásra, üldözésre, visszavonulásra, vagy megállásra.
A XVI. és XVII. századbeli magyar királyi hadizászlók nagyon színesek voltak, változatos képekkel, szimbólumokkal - például lángnyelvekkel és feliratokkal - gazdagították őket.
Amikor egy zászló három különböző sávból áll, annak trikolór a neve, - és sok más nemzethez hasonlóan hazánk zászlója is ilyen. Nekünk, magyaroknak, sokat jelentenek ezek a színek, hiszen nincs olyan magyar, akinek láttukon ne dobbanna meg a szíve egy sporteseményen, ne érezne büszkeséget, amikor dobogón állnak legjobbjaink. A piros, fehér és zöld színek mindannyiunkban az összetartozás érzését keltik. A zászló elsődleges célja egy nép vagy egy ország szimbolizálása és a színekhez mindig különleges jelentések párosulnak. A fehér szín legtöbbször a békét jelenti, a piros a veszély, a forradalom és a bátorság színe, míg a zöld pedig a termőföldet, a biztonságot és a reményt jelképezi.
A címer régebben arra szolgált, hogy a pajzsra festve mutassa, kik vagy kinek a katonái szállnak egymással síkra a győzelemért, nehogy valaki a csatatéren saját harcostársával szálljon szembe, míg a lobogó a csapatok egységét jelképezte.
Érdekesség, hogy a nemzeti színeinket hivatalosan nem is úgy kellene sorolnunk, hogy piros-fehér-zöld, hanem vörös-ezüst-zöld. A vörös-ezüst sávozat eredetéről azt feltételezik, hogy régen a magyar királyok egyszínű vörös pajzsát keresztben egy fémdarabbal megerősítették. A zöld szín is nagyon régre vezethető vissza, hiszen már a Nagy Lajos uralkodása alatt, az 1360 körül készült Képes krónikában is szerepel a kettős kereszt talapzatán. A kettős kereszt a tatárjárás utáni Magyarországot újjáépítő IV. Béla óta van jelen a magyar királyi pecséteken. A két címerelem: a sávozott pajzs és a kettős kereszt a talapzattal a XV-XVI. század folyamán egyesült, és ekkor alakult ki a hármas piros-fehér-zöld színkombináció is.
A XVII-XVIII. században már többször előfordul ez színhármas, de azt, hogy azonos szélességben szerepeljen rajta a piros, a fehér és a zöld sáv, csak 1848-ban emelték törvényi szintre – ettől kezdve nem is lehetett másképpen megjeleníteni nemzeti zászlónkat. Az akkori vélekedés szerint a piros szín az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelképezi.
A jelenleg is érvényben lévő zászlót és nemzeti címert az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején használták először. Az 1848-i áprilisi törvények XXI. cikkelye alapján a piros-fehér-zöld zászló hivatalosan elismert magyar nemzeti jelkép lett és 1848-49-ben már általánosan használták polgári zászlóként.
A szabadságharc leverése után tiltott jelképnek számított a zászló, hiszen színei a maguk szimbolikus jelentésével az ország függetlenségét jelképezték. A kiegyezés során született megállapodások rendezték az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság között fennálló politikai, jogi és gazdasági kapcsolatokat, ekkortól újra felkerülhetett a közintézményekre.
A Monarchia idején a zászló közepén a címer szerepelt a Szent Koronával két angyal által közrefogva.
Állami zászlóként 1945-ig a mai magyar címernek megfelelő kiscímer szerepelt a zászló közepén. 1946. február 1. és 1949. augusztus 20. között a Szent Korona nélküli, úgynevezett „Kossuth-címer”, ezt követően 1949. augusztus 20. és 1956 októbere között a szovjet mintára készült népköztársasági címer („Rákosi-címer”) volt középen.
Az 1956-os forradalomban a felkelők és a lakosság jó része kivágta ezt az idegen jelvényt, így született a forradalom jelképe, a lyukas zászló.
A Nagy Imre-kormány visszaállította a korona nélküli Kossuth-címert.
Az újabb, a Rákosi-címertől különböző – de ekkor is szovjet mintájú vörös csillagos – úgynevezett „Kádár-címer” (1957. május 1. - 1989. október 23.) a zászlón nem szerepelt.
A magyar zászló a rendszerváltáskor sem változott. A hivatalos állami és polgári zászló (a Magyar Köztársaság lobogója) az alkotmányt átfogóan módosító 1990. évi XL. törvény szerint három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld vízszintes sávból áll. A nemzeti zászló a nemzeti hovatartozás kifejezésére szolgál.
A jelenlegi címert 1990-ben fogadta el hazánk Országgyűlése: a több változatról szóló szavazás után a korábbi kiscímert tette meg a Magyar Köztársaság címerévé.
A hivatalos állami és polgári zászló, azaz Magyarország lobogója 1990-től három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld vízszintes sávból áll.
A címert a bankjegyen kötelező feltüntetni, míg az állampapíron és a pénzérmén opcionális, azaz lehetőség van rá, ha úgy rendelkeznek.
Magyarország himnuszát, zászlaját, és címerét a büntetőjogi védelem illeti meg, azaz a nemzeti jelképek megsértését, szándékos rongálását a Büntető Törvénykönyv bünteti. Aki ezeket megsérti, rongálja, akár börtönbe is kerülhet.
Pedagógusoknak szóló változat
A nemzeti zászlónk története messzire nyúlik vissza. I. Istvánról, első királyunkról például feljegyezték, hogy „Szent György és Szent Márton zászlaja alatt" vonult csatába. A következő évszázadokban a vörös-ezüst sávos zászló vált általánossá, olykor kiegészítve az uralkodó dinasztikus színeivel.
Kumorovitz L. Bernát A magyar zászló és nemzeti színeink múltja című írásából megismerhetjük egy 1635-ben készült magyar zászló részletesebb leírását. Vörös karmazsin-damaszt lapja ugyanolyan színű selyemrojtozattal volt ellátva. Képe „DEUS PROPITIUS ESTO MIHI PECCATORI" felirattal a Szentháromságot, a Madonnát és János apostolt ábrázolta, míg hátlapját aranykoronás kétfejű sas címer díszítette, mely körül különféle alakzatok (csillag, korona, stb.) voltak. Ez alapján könnyű elképzelnünk egy XVI-XVII. századi magyar királyi hadizászlót.
A Rákóczi-zászlók, a kor divatjának megfelelően, szintén nagyon változatosak.
Bár a XV. századtól egyre gyakoribb a vörös-ezüst-zöld sodrás az oklevelek pecsétjeinek selyemzsinórzatán, illetve olykor a hadizászlók peremfogazatán is, valójában csak 1806-ban írják le a ma is használatos sorrendben ezt a színhármast, és csak az 1848. évi XXI. törvénycikk írja elő hivatalosan először a „piros-fehér-zöld" színek használatát.
Az 1848-49-es honvédsereg körülbelül 240-250 honvéd zászlóval rendelkezett. Ezek közül napjainkig 80 vészelte át az idők viharait, zömük ma a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményében található.
A jelenleg is használatos zászlót és nemzeti címert az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején használták először. A zászló fehér és vörös színeihez a XV. század második felében kapcsolódott hozzá a zöld. A piros sáv az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt szimbolizálja. Az 1848-i áprilisi törvények XXI. cikkelye alapján a piros-fehér-zöld zászló hivatalosan elismert magyar nemzeti jelkép lett, így 1848-49-ben már általánosan használták polgári zászlóként. A szabadságharc leverése után természetesen a forradalom jelképe, a háromszínű magyar zászló tiltott jelképnek számított.
Állami zászlókon középen 1945-ig a mai magyar címernek megfelelő kiscímer szerepelt. 1946 és 1949 között a Szent Korona nélküli, úgynevezett „Kossuth-címer”, majd 1949 és 1956 között a szovjet mintára készült népköztársasági címer („Rákosi-címer”) volt elhelyezve középen.
Az 1956-os forradalomban a felkelők és a lakosság jó része kivágta ezt az idegen jelvényt, így lett ’56 jelképe a középen lyukas magyar zászló. A Nagy Imre-kormány később visszaállította a korona nélküli Kossuth-címert, mely még a forradalom kádári leverését követő néhány hónapban is hivatalos volt. Az újabb, a Rákosi-címertől különböző – de ekkor is szovjet mintájú vörös csillagos – úgynevezett „Kádár-címer” a zászlón végül nem szerepelt.
A magyar zászló a rendszerváltáskor sem változott. A hivatalos állami és polgári zászló, vagyis Magyarország lobogója az alkotmányt átfogóan módosító 1990. évi XL. törvény alapján három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld vízszintes sávból áll.
Kosztolányi Dezső Zászló című versében többek között arról is ír, hogy a zászló fontos jelkép, nem pusztán egy bot és vászon, hanem mindig többletjelentéssel bír.
A címer a történelmi hagyományokban gyökerező, egyedi, összetett nemzeti jelkép. A lovagi kultúra szülötte és a nyugati keresztény civilizáció egyik fontos eleme. A korabeli címerek sok helyen felbukkantak: kódexek lapján, kőfaragványokon, kályhacsempéken, pecséteken, ékszereken, zászlókon, vagy a leggyakrabban pénzen. Korábbi századokban a lovagi tornák résztvevőit sisakdíszük, címeres pajzsuk segítségével különböztették meg. A csaták után a hősi halottakat címerük alapján azonosították. A címerek vizsgálatával a heraldika, azaz a címertan foglalkozik.
A pajzsra és zászlóra festett jelek, ábrák a XII. század elején állandósultak. Magyarországon királyi címerről csak 1202 után beszélhetünk.
A kettőskereszt mint a királyi hatalom szimbóluma az általános írásbeliséget is bevezető III. Béla korában, 1190 körül bukkan fel. Mivel az uralkodó a császári udvarban nevelkedett, valószínűsíthetően bizánci hatás, hogy nála látunk először ilyet címerpajzson, pénzre verve.
Az Árpád-ház családi jelvénye, a vágásos címer először II. András bátyja, Imre király 1202-es aranybulláján látható, majd az őt trónon követő már említett öccsének híres 1222-es aranybulláján. A korai előfordulásokban kilencszer, később hétszer vágott mezőben ábrázolnak oroszlánokat hol a páros, hol a páratlan sávokban. Az oroszlánábrázolás és a vörös-ezüst vágás spanyol hatást mutat. Ez a típusú vágásos címer a XIII. században csak rövid ideig használatos, ugyanis a tatárjárás utáni Magyarországot újjáépítő IV. Béla (1235-1270) pénzein már újra a kettőskeresztes címerpajzs tűnik fel.
A kettőskereszt eleinte talapzat nélkül áll, majd a XIII. század végétől egyre gyakrabban hármas lóhereívre helyezik. Ez alakul át a kései gótika korában zöld hármashalommá. A kettőskereszt tövéhez illesztett nyílt, leveles aranykorona pedig II. András pénzein tűnik fel először.
„Szép vagy o hon, bérc, völgy változnak gazdag öledben,
Téridet országos négy folyam árja szegi;
Ám természettől mind ez lelketlen ajándék:
Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet.”
(Vörösmarty Mihály: Magyarország címere)
Színei a korábban rögzült címerből származnak (az ezüst vágások színe a heraldika szabályai szerint a zászlón fehér), és ebben az összeállításban nemzeti színekként a reformkorban debütálnak. XIX. századi romantikus értelmezés alapján a vörös szín az erőt, a fehér a hűséget, a zöld pedig a reményt jelképezi.
A király és az ország címere a XIV. században kezd önálló, egymástól független tartalmat kapni. Az Árpád-ház kihalása utáni dinasztiaváltás hatással volt a címerre is. Az Anjou-királyok egyesítik az Árpádok vágásos pajzsát saját liliomos címerükkel, pecsétjük hátoldalára pedig az országot szimbolizáló kettőskeresztet vésik. Az 1380-as években a vágásos-liliomos címer állami jelképpé válik, és rákerül az országalmára.
Egy-egy formát illetően a címeren való megjelenésük kapcsán mindig érdemes rátekinteni azok jelentésére is. Bulyovszky Balázs Magyarország jelképei című írása szerint a vágásos címer négy ezüst sávja az ország négy legfontosabb folyóját, a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát mutatja. Ez az elképzelés a XV. század végi oklevelekben is feltűnik, és Werbőczy István Hármaskönyve is megerősíti. A XVII. században élt portugál származású jezsuita, António de Macedo szerint a hármashalom három hegyet, a Tátrát, a Mátrát és a Fátrát mutatja. Erről a Divi tutelares (1687) című művében tesz először említés Magyarország címerével kapcsolatban. A mai álláspont szerint azonban ezek az elképzelések csak legendák, a valóságot nem fedik.
A kiscímer elemeinek véglegesítése nagyjából a XV. századig megtörtént. Fontos lépést jelentett ezek után a közép- és a nagycímer megjelenése. Az uralkodó az ország címerébe személyes szimbólumait, és az időlegesen vagy teljesen elfoglalt tartományok jelképeit is felvette. Az Árpád-kor végére az alábbi felirattal teljessé válik a magyar királyi cím: "Dei gratia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Galicie, Lodomerie, Cumanie, Bulgarique", vagyis "Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma (Bosznia), Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya". A történelmi bukások, területi veszteségek és a török hódítások ellenére a magyar középcímer változatlanul feltünteti a volt hűbéres területeket. A csatolt részek címereit többféleképpen illesztették a magyar címer alapelemeihez, és ennek értelmében az egyesítés előfordult címerkoszorúban; két vagy több, egymásra helyezett és sokféleképpen osztott címerpajzson.
A hűbéres tartományok és a magyar vágásos címer mellett személyes szimbólumként Luxemburgi Zsigmondnál (1387-1437) a brandenburgi sas és a cseh oroszlán, míg Mátyás leggyakrabban használt címerén a Hunyadiak oroszlánja előtt a szívpajzson csőrében gyűrűt tartó holló jelenik meg.
A Habsburg uralom alatt, I. Ferdinánd (1526-1564) óta a királyi pecséteken összekapcsolódik a magyar kettőskeresztes-vágásos forma a német-római sas alakjával. A pecsétek címerképei Mária Terézia (1717-1780) korában még bonyolultabbakká váltak, míg végül II. Lipót (1790-1792) uralkodása alatt sor került a számtalan elem újrarendezésére, így született meg a magyar nagycímer: kétszer vágott és hasított középpajzsban az első sorban Horvátország, Dalmácia, Szlavónia; a második sorban Bosznia, Szerbia; a harmadik sorban Kunország, Galícia, Ladoméria, Bulgária; szívpajzsában Magyarország koronás kiscímere; alappajzsában pedig Erdély címere és az osztrák-német mellékcímerek.
II. József (1780-1790) uralkodása idején használatba kerültek olyan pénzérmék, amelyeken meglepő módon nem volt Magyarországra utaló elem, I. Ferenc (1792-1835) alatt a nemzeti címer pedig néhány esetben kiszorult a főhelyről, és így még a címerben is Ausztria egyszerű tartománya lettünk. A reformországgyűlések ezért követelték újra és újra a nemzeti címer használatát, és ekkor vált az osztrák sas a gyűlölt önkény jelképévé.
1848 márciusától az újonnan születő intézmények már a koronás kiscímert használták. A magyar nemzet közjogi egyesítésének (Unió Erdéllyel) hatására a közép- és nagycímer elemei közé visszakerült Erdély szimbóluma. A márciusi eseményeket követően megalkották az új nagycímert is, melyen a koronás kiscímert gyűrű alakban körül veszik a különböző területek jelképei. A középcímeren csak a ténylegesen az országhoz tartozó területek jelképei szerepeltek.
Az 1949. augusztusi alkotmány szakítva a több évszázados történelmi, nemzeti hagyományainkkal, magyar előzmények nélkül álló címert emelt nemzeti szimbólumaink közé. A Rákosi-korszak címerének központi motívumai a kalapács és a búzakalász. Fölöttük ábrázolják a kék mezőre sugarakat bocsátó vörös csillagot. A jelvény heraldikai szempontból nem tekinthető címernek, mivel figyelmen kívül hagyja azt az általános törvényszerűséget, hogy a címer elengedhetetlen eleme a címerpajzs. Az 1956-os forradalom hatására újra a Kossuth-címert használják egészen az 1957-es új törvényi szabályozásig.
Az ekkor elfogadott alkotmányban megkísérelték elkerülni az 1949-es címer legsúlyosabb hibáit. Az aranykeretes, vörössel, fehérrel és zölddel vágott pajzs újra nemzeti színeinket hangsúlyozta, a vörös csillag pedig csak sisakdíszként szerepelt, míg a búzakalászt összefogó nemzetiszínű és vörös szalag a címer politikai tartalmát fejezte ki. Azonban heraldikai szempontból ez is hibás, hiszen nem volt több száz éves magyar címerhagyományokra épülő, önálló heraldikai tartalma., csupán nemzeti színeinket ismételte meg, amelyek az egyszínű ábrázolásokon – így például a pénzérméken – nem ismerhetők fel.
Alkotmányunk újraszabályozása kapcsán szükségszerűen merült fel az igény, hogy a magyar állam hivatalos szimbólumáról szülessen olyan rendelkezés, amely figyelembe veszi a magyar címer évszázados történetét, így napjainkban újra a koronás kiscímer a hivatalos állami jelkép.
A Nemzet Zászlója Budapesten, az Andrássy úton található. Az 1848 méteres lobogót március 16-án végig viszik a főváros ikonikus utcáján, egészen a Hősök teréig.
A Nemzet Zászlója Budapesten, az Andrássy úton található. Az 1848 méteres lobogót március 16-án végig viszik a főváros ikonikus utcáján, egészen a Hősök teréig.
.
https://magyarnemzet.hu/belfold/marcius-15-e-utan-egy-nappal-a-magyar-zaszlot-es-cimert-unnepeljuk-5917646/ (Legutóbbi megtekintés: 2021. június 23.)
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200218-iden-is-beboritja-az-andrassy-utat-a-nemzeti-trikolor (Legutóbbi megtekintés: 2021. június 23.)
http://www.nemzetijelkepek.hu/tortenelmi-galeria-23.shtml#galeriakep (Legutóbbi megtekintés: 2021. június 23.)
http://manota.hu/nemzeti_zaszlo.html (Legutóbbi megtekintés: 2021. június 23.)
https://mult-kor.hu/koronaval-vagy-anelkul-igy-szuletett-a-magyar-cimer-20180703 (Legutóbbi megtekintés: 2021. június 23.)
https://www.orientpress.hu/cikk/2019-03-16_marcius-16----a-magyar-zaszlo-es-cimer-napja (Legutóbbi megtekintés: 2021. június 23.)
https://www.gyoriszalon.hu/news/5473/66/A-magyar-z%C3%A1szl%C3%B3-%C3%A9s-c%C3%ADmer-napja (Legutóbbi megtekintés: 2021. június 23.)
https://folyoiratok.oh.gov.hu/konyv-es-neveles/nemzeti-jelkepeink (Legutóbbi megtekintés: 2021. június 23.)
https://www.inf.u-szeged.hu/~tanacs/cserkesz/cserk/cimer.html (Legutóbbi megtekintés: 2021. június 23.)
https://mult-kor.hu/1608-ban-hasznaltuk-eloszor-egyutt-a-nemzeti-szineket-20150316?fbrkMR=desktop (Legutóbbi megtekintés: 2021. június 23.)
http://www.budaihonvedek.hu/honvedzaszlok-a-szabadsagharcban/ (Legutóbbi megtekintés: 2021. június 23.)